Ahol a Balkán és a Nyugat randevúzik: Belgrád






Jó ideje már nem csak a középkorúak keresik fel – a város megfiatalodott, köszönhetően az Airbnb-nek, illetve a bohémnegyed pezsgésének. Belgrádra elég egy hétvége, de az csak ízelítő: az utazástól számítva egy éven belül hosszabb időre visszatérsz. 
Szerbia jó hely, a fővárosa a Balkán és a Nyugat esszenciája. Belgrád közel van, Budapesttől nincs 400 kilométer, és majdnem végig autópályán haladsz. Két megállással 4 óra alatt megjárható, az útvonal egyszerű, haladj egyenesen dél felé! Így:   
Belgrád az átlag hazai turista kiemelt céljai közt a közelsége ellenére sem szerepel, ennek az egyik (feltételezhető) oka, hogy sokak emlékében él még a 2001-ben véget ért délszláv háború. A városban persze nem dúltak olyan véres harcok, mint például Horvátországban vagy Boszniában, de ettől még sokak fejében az él, hogy

délszláv háború = Szerbia = Belgrád, azaz veszélyes hely, oda nem szabad menni.

Pedig de. Mondunk is pár okot. 



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...