Ha Long- a Leszálló Sárkány öble






A Ha Long öböl (Vinh Ha Long) Vietnám északi részén fekszik, mintegy 1500 négyzetkilométeren, a Vietnami-öbölben. A hivatalos adatok szerint 1969 mészkőszikla emelkedik ki a vízből, földünk legnagyobb tengeri karsztképződményét alkotva, a tudósok szerint már 500 millió éve.
A keletkezéséről szóló legendák központjában egy hatalmas sárkány áll, aki itt élt, és farkával mély barázdákat vájt a földbe, amit azután elöntött a tenger. Más verziók szerint a sárkány megszánta az itt élőket, akikre hódítók támadtak, és sziklákat dobált a vízbe, összezúzva a hajóhadat (a történelmi feljegyzések szerint legalább három alkalommal akadályozta meg a vietnami haderő a kínaiak és a mongolok partra szállását az öböl labirintusaiban). A helyiek azóta tisztelik a sárkányt, és elnevezték az öblöt róla, a Leszálló Sárkány öblének. A halászok szerint még most is itt élnek a sárkány utódai, párás hajnalokon látni lehet egy-egy sárkányfejet kiemelkedni a habokból.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...